Folytatjuk a sorozatot az Isten képére teremtett emberről, ezen belül a bűn következményeiről. Eddig szó volt a halálról és a mezítelenségről; a félelemről és az elrejtőzésről, most pedig arról, hogy az ember mást okol a bűne miatt.

Olv. 1Móz 3,11-13. Az Igéből világos, hogy Ádám Évát, és Istent okolta a bűnéért, Éva pedig a kígyót. Egyikük sem azt mondta, hogy Uram! Vétkeztem, nem fogadtam szót! Nem Neked, hanem a kígyónak hittem.

Ez a baj ma is! A bűn egyik következménye, hogy az ember nem akarja elismerni az engedetlenségét, a hibáit, botlását, bűnét. Sokszor másra mutogat. Hol egy másik embert, hol Istent, hol a Sátánt hibáztatja. Vegyük ezeket sorra!

1.) Amikor a másik embert hibáztatjuk

Ádám azt mondta: Az asszony adott nekem a fáról, úgy ettem. Ami bizonyos szempontból igaz is volt, tényleg Éva adott neki. De ebben a helyzetben, amikor az Úr azt kérdezte: Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? – ez csak kifogás volt, a feleségét hibáztatta a saját engedetlensége miatt.

Így van ez ma is, pl. a házasságban is. A férj azt mondja: Azért nem szeretem eléggé a feleségem, mert nem hallgat rám, nem engedelmeskedik, megy a maga feje után. A feleség meg azt mondja: Azért nem tudok a férjemnek engedelmeskedni, mert nem szeret. De az Úr nem azt mondta, hogy szeresd a feleséged, ha engedelmes, hanem szeresd, mint Kr. a Gyülekezetet. (Ef 5,25). Jaj lenne nekünk, ha J. Kr. csak akkor szeretne, ha engedelmesek vagyunk! A feleségnek sem azt mondta, hogy engedelmeskedj a férjednek, ha szeret, hanem minden körülmények közt engedelmeskedj neki, hacsak olyat nem parancsol, amit az Úr megtilt.

A gyerekek is a testvérükre szoktak mutogatni, hogy ők bosszantanak állandóan.

Aztán így van ez minden embernél, mindenütt: családban, munkahelyen, a szomszédoknál, sajnos, néha a gyülekezetben is.

Ezt erősítik a pszichológusok is: Azért vagy te ilyen, mert nehéz gyermekkorod volt. Mert a családodban nem kaptál szeretetet, elhanyagoltak. Emlékszem valakire, aki 40-50 évvel ezelőtt járt a gyülekezetbe, és egy bizonyos bűnét nem hagyta el, hanem takargatta. Mikor megtudtuk, és beszéltünk vele, azt mondta: Nézzétek, én árván nevelkedtem, én nem kaptam szeretetet gyermekkoromban, engem nem jól neveltek, szinte nem is neveltek, azért vagyok ilyen.

Az Igében máshol is olvasunk arról, amikor az ember mást okol a saját bűne miatt. Mózesnek megmondta az Úr, miért nem mehet be az ígéret földjére: 4Móz 20,12: Mivelhogy nem hittetek nekem, hogy megdicsőítettetek volna engem Izrael fiainak szemei előtt: azért nem viszitek be e községet a földre, amelyet adtam nekik. Mózes pedig háromszor is azt mondta, hogy ez a nép miatt van. 5Móz 1,37: Még én reám is megharaguvék az Úr miattatok, mondván: Te sem mégy oda be! 5Móz 3,26a: De megharaguvék az Úr én reám ti miattatok… 5Móz 4,21a: De én reám megharaguvék az Úr ti miattatok. Nem ítélem el Mózest! Ézs 40,30 meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; Töredékét sem bírtam volna el annak, amit ő elhordozott a lázadó nép között. És volt benne igazság is, hogy a nép miatt történt. Ahogy Ádám szavában is volt igazság, hogy Éva miatt történt. DE mindez arra figyelmeztet minket, hogy a legkiválóbb ember is bűnben született, és a bűn testében vagyunk. És a körülmények csak azt hozzál elő, ami a szívben van. Mert a szívből származnak…(Máté 15:19). Ha egy üveg összetörik, az folyik ki belőle, ami benne volt: méz vagy méreg. Ha vétkezünk, ne a másikat okoljuk! Mózes példájánál maradva: Ne a gyülekezetet, ne Isten népét, még akkor se, ha rászolgálnának!

2.) Amikor Istent hibáztatjuk

Végeredményben Ádám Istent vádolta a bűne miatt. Istenre hárította, Istent okolta, amikor azt mondta: Az asszony, akit mellém adtál vala, ő ada nekem arról a fáról, úgy evém. Mintegy azt mondta, most kiélezem: Te szerezted, Te teremtetted Évát. Hát ilyet adtál nekem. Végeredményben Te vagy az oka, hogy vétkeztem! Súlyos szavak ezek, de van olyan ember, aki nyíltan ki is mondja, hogy Isten az oka az ő bűnének, és minden bűnnek, ami van a világon!

Többször felmerült már az a kérdés: Miért teremtette Isten az Édenben jó és gonosz tudásának a fáját? Ha nem tette volna oda, nem lett volna bűn! Vagyis: Isten az oka! Vagy: Miért engedte Isten oda a kígyót? Vagyis: Isten az oka!

Ma is hallunk súlyos vádakat Isten ellen. Pl. Miért engedi meg Isten a betegséget, a halált, a szegénységet, a nyomort, a háborút, és még lehetne sorolni. Vagyis Isten az oka! Azt már nem akarják észrevenni, hogy Isten előre megmondta, hogy ez lesz a következménye, ha esznek arról a fáról.

De még most is van kiút, a bűneset után is, mert Isten J. Kr.-ban kiutat készített. Meg lehet térni, újonnan lehet születni, meg lehet változni, nem kell a bűn és a Sátán rabszolgáinak maradni. De ez sok embernek nem kell, inkább Istent vádolják, hogy még arról is Isten tehet, hogy ők nem tudnak hinni, mert Isten nem adott nekik hitet.

Az előbb szóltam valakiről, aki a bűnét azzal védte, hogy árvasága miatt nehéz gyermekkora volt. Végeredményben ő is Istent vádolta. Miért engedte, hogy meghaljanak a szülei? Miért engedte, hogy ilyen nehéz gyermekkora legyen?

Azt is szokták mondani: Tehetek én arról, hogy bűnösnek születtem, hogy Ádám bűne rám is elhatott? Isten rendelte így! De arról már nem szólnak, hogy Isten J. Kr.-ban megoldást adott!  És még lehetne sorolni a kifogásokat.

Mást vagy Istent okolni nem megoldás, sőt fokozza a bajt. Az a megoldás, ha elismerjük a bűnünket, és segítségül hívjuk az Urat.

3.) Amikor a Sátánt hibáztatjuk

A 13. v.-ben azt olvastuk: És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém. Ez is igaz volt, Olv.2Kor 11,3. De a kérdés az volt, hogy mit cselekedtél, mit tettél? Miért nem Nekem engedelmeskedtél? Hiszen tudtad, mi lesz a következménye!

Legtöbbször a hívő emberek szokták a Sátánt hibáztatni a bűneik, bukásaik miatt. Mostanában már nem nagyon, de régen többször hallottam testvérektől, amikor rosszat tettek: „Az ördög elbuktatott”. Vagy: „A Sátán rászedett”, és hasonlókat.

De hát miért szedett rá? Miért tudta Évát elámítani? Mert nem félte az Istent! Ádámnak és Évának hatalma volt a kígyó felett. A hatalmat Istentől kapták: 1Móz 1,28b: uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. A mai hívőknek is van hatalma a Sátán felett, van hatalmunk arra, hogy ne ámítson el. Róm 16,20a: A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. Ef 4,27: Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. Jak 4,7: Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.

Az Úr Jézus is Igével állt ellene az ördögnek, és eltávozott tőle. Mi is mondhatjuk neki az Igét, és elfut. Mondhatjuk azt is, hogy már legyőzte őt J. Kr. a kereszten. Kol 2,15: Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban. Nincs más fegyvere, csak a hazugság.

Ezen a ponton visszakanyarodok Isten hibáztatására. Ugyanis sokan azt mondják: Miért enged Isten még teret a Sátánnak? A Sátán rengeteg bajt, nyomorúságot, szenvedést és halált hoz az emberiségre. Isten hatalmas, és ha akarná, most is belevethetné a Sátánt a tüzes tóba. Miért nem teszi? Miért nézi el, hogy ily sok nyomorúságot okozzon? Vagyis Istent hibáztatják a Sátán tetteiért is.

Megvan az oka, hogy Isten még teret enged a Sátánnak. Erre most nem térek ki, csak egyet említek meg. Így lesz nyilvánvalóvá, hogy mi van az ember szívében. Isten úgyis tudja, de mi magunk előtt is legyen nyilvánvaló.

4.) Amikor csak magunkat hibáztatjuk

Végül erről szeretnék szólni, ami a megoldás, amikor senki mást, csak magunkat hibáztatjuk a bűneink miatt.

Emlékezzünk Dávidra! Súlyos bűnt követett el. Próbálta titkolni, elfedni a paráznaságát, és megtetézte gyilkossággal. Egyszer aztán Isten szembesítette a bűneivel Nátán próféta által. Akkor Dávid összetört. Nem hibáztatott senkit. Nem hibáztatta Betsabét, hogy miért úgy fürdött, hogy láthatta őt a palota tetejéről! Nem hibáztatta Istent, hogy miért nem akadályozta meg. Nem hibáztatta a Sátánt sem, senkit, egyedül csak saját magát: Olv. 2Sám 12,13. Olv. Zsolt 51,3-6a: Egyedül te ellened vétkeztem. Ez a megoldás! Mert az összetört szívű ember így szól: Olv. Zsolt 51,9: Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; És Isten megtisztítja. Zsolt 32,5: Vétkemet bevallám neked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét.

Befejezésül elmondok egy történetet. A közelmúltban Lakatos József tv. felhívott telefonon annak kapcsán, hogy hallgatta azt az igehirdetést, amiben az ember félelmeiről és az istenfélelemről volt szó. Felidézte, hogy hitetlen korában részeges volt, kábítószereket használt, nyugtató és altató gyógyszerekre alkoholt ivott, és olyan kába volt, hogy nem tudta, mint csinál. Télen a temetőben, kriptákban aludt, a hóban mezítláb járkált, sokszor azt sem tudja, honnan szedték össze, csak a kórházban tért magához. Egy ilyen alkalommal a kórházból menekülni akart, és fejjel nekiment az ablaknak, kitörte még az ablak közepén lévő fakeretet is, és kiesett, elég magasról egy virágoskertbe. Az Úr úgy megőrizte, hogy semmi baja nem lett. Egy másik alkalommal az emeletről lépett ki az ablakon, és zuhant a földre. Csak a bokája dagadt meg. Isten megőrizte őt. De akkor a szívében félelem támadt, úgy megrettent a saját bűneitől, hogy már nem merte megszólítani sem a Szent Istent. Nem mert imádkozni, Isten elé menni. Végül mégis annyit mondott: Istenem, vagy vedd el az életemet, vagy adj új életet, mert így nem élhetek tovább. És Isten megkönyörült rajta, új élettel ajándékozta meg.

Miért mondtam el most ezt? Azért, mert Józsi testvér akkor a bűnei miatt nem másokat okolt. Sem embert, sem Istent, sem a Sátánt, csak magát okolta, magát ítélte el, és mint nagy bűnös magát is halálra méltónak tartotta. És megtapasztalta, mint Dávid is, hogy Isten az alázatosnak kegyelmet ad.

Ha vétkezünk, ne mentegessük magunkat! Ne akarjuk másra hárítani, mást okolni, hanem ismerjük el: Vétkeztem! És Isten J. Kr.-ért kegyelmet ad. Zsolt 51,19b: a töredelmes és bűnbánó szívet, oh, Isten nem veted te meg! Ámen.